2010. február 11., csütörtök

cím

- ásd el a hóban, én meg holnap kiásom.
- de addigra rozsdás lesz, baszki.

megerőltető, de igyekszem értelmesen fogalmazni. eszméletlenül fáradt vagyok.. "azért, mert heti 12 órát alszol" - ez valahogy így van ugyulubugyulum, és bizony azt a tizenkét órát is csak hétvégén. komolyra fordítva a szót, ma tényleg húzós napom volt, ugyanis suli után rögtön rohantam be a városba, hogy kulturált módon össze tudjak futni Rékával. körülbelül ezer éve nem láttam. diszkréten megjegyeztem, hogy milyen szép hosszúra megnőtt már a haja, ő pedig azt mondta, hogy nemrég vágatta. erre déja vu-m lett. 
mellesleg, azt gondolná az ember, hogy az osztálytársainak tizenhat-tizenhét éves korukra már kellőképpen benőtt a fejük lágya annyira, hogy ha a suliból kiérvén meglátnak egy bizonyos fehér képződményt elterülve egészen a horizontvonalig, nem éreznek legyőzhetetlen késztetést, hogy megdobálják gyengébb és apróbb társaikat. de rosszul gondolná.. hiszen tudhatnánk már, hogy a fiúkák később érnek.
eléggé úgy tűnik, hogy összejön a hétvégi alvin koncert, persze nagy huncutkodások és szervezkedések árán. nekem még valahogy meg kell oldani, de megoldom. soha nem fordult még elő, hogy miattam kellett volna visszamondani bármit is. főleg mióta megint elhatároztam, hogy igenember leszek. 

és most berakok valami zenét, hogy ne legyen ilyen szürke, meg lehangoló minden.. bár ez sem kifejezetten olyan "kiugrok a bőrömből" szám. de nekem tetszik.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése